Teste megnyúlt, hengeres, feje jellegzetesen békaszerű. A test hátulsó része oldalról összenyomott. Szája nagy, a száj szöglete a szem hátulsó szegélyének vonaláig ér. Szájában kicsi, hegyes fogak ülnek. Az áll közepén egyetlen hosszabb bajuszszálat találunk, az elülső orrnyílás mindkét oldalán egy-egy igen rövid bőrnyúlvány van. Szeme kicsi. A mellúszó magasan, csaknem a test középvonalának közelében ered, széle lekerekített. Hasúszói torokállásúak, a mellúszók előtt helyezkednek el, keskenyek és hegyesek, a második úszósugár hosszan megnyúlt. Két hátúszója közül az első rövid, a második hosszú, egészen a farokúszóig terjed, de azzal nem olvad össze. A farokalatti úszó ugyancsak hosszú és alacsony, pontosan a második hátúszó alatt található. A farokúszó hosszú, széle lekerekített. Cycloid pikkelyei nagyon aprók, alig láthatók, mélyen és keményen ülnek a bőrben. Oldalvonala helyenként hiányos. Háta és oldala barnászöld, sötétbarna, a has felé haladva ritkuló sötétbarna márványozottsággal, amely ráterjed a hát-, a farok- és a farokalatti úszóra is. A has piszkosfehér. A mell- és a hasúszó sárga.
A paduc szinttájtól lefelé szinte minden folyóban megtalálható, tipikus hideg sztenoterm faj lévén a felmelegedő vizekben nyári álmot alszik a mélyebb, hűvösebb mederrészeken. Ősszel a víz lehűlésekor megélénkülnek, az egyébként éjszakai életmódot folytató halak októbertől kezdődően egész nap aktívak (Müller, 1970).
Ivarérettségüket a hímek 3-4, az ikrások 4-5 éves korukban érik el. A legkésőbb, vagy ha úgy tetszik, a legkorábban ívó halunk, mivel 1 mm átmérőjű, nem ragadós ikráit december-február hónapokban rakja le, a folyók köves vagy homokos medrű szakaszain, rendkívül alacsony, 2-5 °C hőmérsékletű vízben. A megközelítőleg vízzel azonos fajlagos tömegű ikrák eleinte vízközt lebegnek, nagy területen szóródnak szét. Egy ikrás 5-20 perces pihenési időközökkel, több részletben bocsájtja ki 300 ezertől 1 millióig terjedő számú ikráit. A 45-55 napig tartó inkubációs idő után kikelő lárvák 3-4 mm hosszúak, a kelést követő 12-15. napon kezdik meg az önálló táplálkozást. A lárvák eleinte planktonikus szervezeteket fogyasztanak, majd rovarlárvákkal, férgekkel, puhatestűekkel, felemáslábúrákokkal táplálkoznak (Keresztessy, 1991). A hároméves egyedeknél már jellemzően megjelenik a nyári táplálkozási inaktív periódus, ekkor válik kifejezettebbé a ragadozó életmód is (Volodin és Ivanova, 1968; Bailey, 1972; Nilsson, 1979; Keresztessy, 1991). Melegebb éghajlatú területeken növekedése közismerten lassabb, a nagyobb vízhozamú, alacsonyabb átlaghőmérsékletű vizekben tapasztalható törzshosszgyarapodáshoz képest. A menyhal a tőkehalfélék egyetlen édesvízi képviselője, jelenleg 3 alfaja ismert, a Lota lota leptura Hubbs-Schultz, 1941 (Észak-Amerika, Nyugat-Szibéria), a Lota lota maculosa LeSueur, 1817 (Kelet- és Észak-Amerika) és a Lota lota lota (Eurázsia).