Teste megnyúlt, oldalról lapított. A tejes nyúlánkabb, mint az ikrás (Vutskits, 1915). Feje hosszú, szája nagy, csúcsba nyíló. A szájszöglet eléri a szem hátulsó szegélyének vonalát, vagy azon túlér. Az alsó és a felső állkapcson, a vomeren és a palatinumon hegyes, kúpos ragadozófogak ülnek. Az állkapcson és a palatinumon a többinél jóval nagyobb ún. ebfogak találhatók. Szeme közepes nagyságú, homloka keskeny és egészen lapos. A preoperkulum hátsó szegélye lekerekített, rajta hegyes tüskék vannak. Mellúszói közepesen fejlettek, a hasúszók a mellúszók alatt erednek. Két hátúszója van, amelyek közel állnak egymáshoz, esetleg érinthetik is egymást, de nem nőttek össze. A két hátúszó egyforma magas. A farokalatti úszó rövid és magas, széle lekerekített. Faroknyele hosszú és alacsony, a farokúszó nagy, széle kivágott. Ctenoid pikkelyei kicsik, erősen ülnek. Oldalvonala a hát felé enyhén ívelt. Háta szürkészöld, oldalai ezüstös alapszínűek, a hátról kiindulva a test oldalán az oldalvonalon túlérő szabálytalan alakú sötét sávok húzódnak. Hasa sárgásszürke. Páros úszói halványsárga színűek, a két hátúszón és a farokúszón 4-5 sorban elhelyezkedő sötét foltok láthatók. Az aljzat színével, a víz átlátszóságával szoros összefüggésben változhat a süllő színezete. Oldalának alapszíne tiszta vízben gyakran egészen grafitszürke, a Balatonban sokkal világosabb. Változatos élőhelyeken fordul elő, jelentős állománya ismert brackvizű tengeröblökben is.
Folyóvizekben a pénzes pér szinttájtól lefelé a mélyebb vizű, köves, homokos, közepes áramlású részeken tanyázik a legszívesebben, az iszapos helyeket kerüli. Állóvízi előfordulása is ott jellemző, ahol az aljzat kemény, homokos, mivel rendkívül érzékeny a felkeveredő iszapra. A folyó- és állóvizekben egyaránt olyan helyeken található meg, ahol búvóhelyet talál magának. A még el nem iszaposodott víztározókban jól érzi magát, ahol az elárasztást követő csukainváziót erőszakosabb territóriumtartásával hamar letöri (Györe, 1994). A tejesek 3, az ikrások 4 éves korukra válnak ivaréretté. Az ívás áprilisban kezdődik, de már ezt megelőzően a hímek sötétebb tónusú nászruhát öltenek. A hím egy 0,5-2 m vízmélységű, kemény aljzatú víztérben a kiszemelt ívóhelyen a parti fák vízbe érő gyökérbojtját gondosan letisztítja. Ennek hiányában az ikrás a vízfenéken lévő homokra vagy kavicsra is lerakja ikráit. Testtömeg-kilogrammonként 130-200 ezer szem, 1-1,5 mm átmérőjű, sárga színű ikrát helyez el a fészekbe. A tejes a megtermékenyített ikrákat féltékenyen őrzi, tisztogatja. Az embrionális fejlődés ideje 12-14 °C-on 6-8 nap. A kikelő fotofób lárvák hossza mintegy 4-5 mm. A szikanyag felszívódása után (5-9 nap) az első napokban csak 50-100 m m nagyságú planktonnal képesek táplálkozni, mivel ekkor még szájuk és garatnyílásuk nagyon kicsi. Az ivadék életében igen kritikus szakasz a ragadozó életmódra való áttérés időszaka. A 4-5 cm-es süllők már halivadékkal táplálkoznak (Tátrai és Ponyi, 1976). Mivel a ragadozó halak között neki a legszűkebb a garatnyílása, ezért a táplálékhalak közül a keskenyebbeket választja, kevésbé kap tehát például a magas hátú dévér, a karika keszeg vagy az ezüstkárász után (Biró, 1973). Nem olyan falánk ragadozó mint a galóca vagy a csuka, ez valószínűleg lassúbb emésztésével hozható összefüggésbe (Molnár és Tölg, 1961a; 1961b).