Teste erősen megnyúlt, hengerded, oldalról csak enyhén lapított. Fejtől a rövid faroknyélig a hát és a has vonala párhuzamos. Feje testéhez képest igen nagy, kacsacsőrszerűen végződik. Nagy szájának alsó állkapcsa hosszabb, mint a felső. A fej a szem előtt felülről lapított. A dentalen és az intermaxillaren 1 sorban, a vomeren és a palatinumon több sorban elhelyezkedő, erős, kúpos ragadozófogak vannak. A dentale fogai elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A maxillare fogatlan. A tűhegyes fogak hátrahajlók. A hátúszó a faroknyél közelében van, pontosan a farokalatti úszó felett, rövid, de magas. A farokalatti úszó hossza és magassága a hátúszóhoz hasonló. A farokúszó erősen kimetszett. Jellegzetes formájú cycloid pikkelyei kicsik, az oldalvonal csaknem egyenes. Háta a szürkészöldtől a sárgászöldig változik, olykor majdnem fekete. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokba rendeződő vagy márványos, változó élénkségű sárgás foltok rajzolatával. Az ezüstös alapszín néha aranyos lehet. Hasa sárgás vagy fehéres. A fej nagy része a testoldalhoz hasonló színezetű. Páros úszói és a farokalatti úszó sárgás vagy vöröses alapszínű, a hátúszó és a farokúszó szürkésbarna. A mellúszó kivételével az úszókat szürkésbarna, sötétbarna, sok esetben sávokba rendeződő foltok tarkítják. A dús növényzetű, nagy átlátszóságú állóvizekben élő egyedek színezete rendszerint sötétebb és élénkebb, a folyóvíziek világosabbak. Az egyöntetűen fémeskék, zöld, vagy élénk ezüstös színű változatát először Észak-Amerikában találták meg, de szórványosan elterjedési területének más részeiről is beszámoltak már előfordulásáról (Lawler, 1960).
Tipikus állóvízi halfaj, a gyors áramlású folyórészeket kerüli. Nagyobb tavakban a litorális zóna nádasainak, gyékényeseinek, hinarasainak szegélyén, a környezetbe teljesen beleolvadva rejtőzködik. Megszokott élőhelyéről csak tavasszal vándorol el, amikor megfelelő ívóhelyet keres magának. A tejesek rendszerint a 3., az ikrások a 3. vagy 4. életévükben érik el ivarérettségüket. Egyik legkorábban ívó halunk, a jégolvadás után, februárban-márciusban rakja le egy-másfél méter mély vízben a vízinövényzetre 100-350 ezer, 2,5-3 mm átmérőjű, sárgás, ragadós ikráit. Az embrionális fejlődés 12-14 napig tart, a kikelt 6-7 mm hosszúságú lárvák már 2-3 nap múlva planktonikus szervezetekkel táplálkoznak. A 2-3 hetes, 20-35 mm testhosszúságú ivadékok ragadozó életmódra térnek át, általában a frissen kelt Cyprinidae fajok lárváit fogyasztják válogatás nélkül. A 65-156 mm-es csukák táplálékában még viszonylag jelentős hányadot képviselnek a puhatestűek, rovarlárvák, víziászkák, és a felemáslábú rákok, a nagyobb egyedek már kizárólagosan halakat ragadoznak (Guti et al., 1991). Sohasem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt. Szinte egész évben táplálkozik, de csak nappal, étvágya ősszel a legnagyobb, falánksága csak ívás idején mérséklődik, és nyáron egy hónapig szünetel a fogváltás idején. A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható, különösen az ivaréretté válás után. Vízterülettől függően a 8-9 éves korosztályokban az ikrások mintegy 30-140 mm-rel hosszabbak, mint a tejesek (Frost és Kipling, 1959; Craig és Smiley, 1986).