Oldalról lapított, magas testű hal, a hát vonala gyengébben, a hasé erősen ívelt. A nyakszirtnél egy jellegzetes törés figyelhető meg. A feje kicsi, orra legömbölyített, szeme közepes nagyságú. A száj félig alsó állású. Hátúszója magas, rövid, a farokalatti úszó hosszú. A hosszú farokúszó mélyen kivágott, alsó lebenye valamivel hosszabb a felsőnél. A háton a fejtől a hátúszóig egy pikkely nélküli barázda húzódik, a mellúszó után a hasi részt nem borítja pikkely. A hosszanti sorok pikkelyei az oldalvonaltól a hát felé haladva fokozatosan kisebbednek. A háta szürkésfekete, sötétbarna, ólomszürke, a folyóvízben élőké feketés-olajzöld esetleg kékes árnyalatú. Oldalai sárgásszürkék, a vízterülettől függően dominálhat az aranyos árnyalat. Hasa sárgásfehér. A fiatal egyedek úszói áttetszőek, színtelenek, a kifejlett példányoknál palaszürkék. Az írisz aranyosan, vagy ezüstösen csillog.
Számos környezeti tényezővel szembeni nagy toleranciájának köszönhetően csak a gyors áramlású patakokból, ill. az erősen elmocsarasodott vízterekből hiányzik. Ivarérettségét hazánkban 3-4 éves korra éri el. Ívása több szakaszban április végétől júniusig tart. Csapatosan, zajosan ívik a szubmerz növényzettel benőtt részeken, az áradások alkalmával frissen elöntött réteken, de fűzgyökérre, algaszövedékkel bevont kövekre is lerakja 1,2-1,6 mm átmérőjű ikráit. Az ovulált ikra mennyisége egyedenkén 100-340 ezer között van. A növényre vagy egyéb aljzatra ragasztott ikrák fejlődése 18-20 °C-on 3-4 napig tart. A kikelő lárvák 3,9-5,3 mm, más adatok szerint 6-6,5 mm hosszúak (Maitland és Campbell, 1992). 2-3 napig az aljzathoz ragadva pihennek, majd a szikanyag teljes felszívódása és levegőnyelés után megkezdik az önálló táplálkozást. Eleinte algákat, majd 8-9 napos korukban apró zooplankton szervezeteket fogyasztanak. Háromhetes korban, amikor elérik a 2,5-3 cm-es nagyságot rovarlárvákkal, férgekkel táplálkoznak. A kifejlett egyedek fakultatív bentofágok és planktofágok (Vijverberg és Densen, 1984; Bíró, 1985). A Kaszpi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területéről ismeretes egy alfaja, az Abramis brama orientalis Berg, 1948. Az Abramis brama danubii Pavlov, 1956 dunai alfaj önállóságát többen vitatják. Herman (1887) könyvében Abramis vetula Heckel, 1835 silány keszeg néven leírt faj minden valószínűség szerint a dévérkeszeg egy rosszul növekvő változata, amelyet a Körösök vízrendszerében is sikerült kimutatni (Györe és Oláh, 1988).